Introitus: Zsoltár 90, 12 – 17.

„„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! 13 Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! 14 Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben! 15 Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megaláztál, annyi éven át, ahányban rosszsorsunk volt! 16 Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon! 17 Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!”

Dicsőség az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek!

Bűnvalló imádság:

Urunk, Istenünk, a földi életben annyi minden van, ami leköti figyelmünket, felörli értékes időnket vagy felemészti energiánkat. A mindennapok problémái, az anyagi javak utáni hajsza, a csupán saját magunkkal törődés eltávolít Tőled. A mának, a pillanatnyi élvezetnek élünk és az örökkévalósággal nem törődünk. Nem számolunk az elmúlással, sem azzal, hogy előtted meg kell majd állnunk és életünkről számot kell adnunk. Itt a földön úgy berendezkedünk mintha soha nem kellene innen eltávoznunk és amikor meginok létünk alapja, amikor a halált közel érezzük magunkhoz, akkor elbizonytalanodunk, félelemmel telünk meg, minden más lehetőséget kihasználnánk és hamis reményeket táplálunk. Kérünk ne hagyj bennünket hamis hitben és tévelygésben élni, add, hogy lássuk meg azt, e földön minden múlandó, egyedül a te igéd az ami fennmarad és Jézus Krisztus által te adhatsz örök életet.

Hallgass meg, irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk!

Kegyelmi ige:

„A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje, íme most van az üdvösség napja.” (2Kor 6, 2)

Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!

Epistola: Római levél 14, 7 – 9.

Evangélium: Lukács evangéliuma 17, 20 – 24. (Isten országa és az Emberfia eljövetele)

Az igehirdetés alapigéje: Jób könyve 14, 1 – 6.

„Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. 2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. 3 Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?! 4 Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem. 5 Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, 6 akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!”