Napi lélekmorzsák – péntek

Napi lélekmorzsák – péntek

Gondolj ránk, Uram, ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget!” (Jeremiás 14, 21)

Hűséges az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Korinthus 1,9)

Istenünk, hűtlen gyermekeid vagyunk, amikor a velünk megkötött szövetséget bűneink miatt naponta felrúgjuk. Gonosz és balga szolgáidnak bizonyulunk, amikor nem halljuk meg a Te hívó szavad, a ránk bízott kincsekkel pedig nem tudunk helyesen gazdálkodni, hanem elpazaroljuk azokat. Úgy érezzük, hogy minden jó, így a kegyelem is nekünk kijár, megérdemeljük azt, viszont mi ehelyett semmit sem akarunk és tudunk felmutatni. Sőt, inkább csak azzal törődünk, hogy anyagiakban gyarapodjunk, gazdagodjunk, legtöbbször minden lelkiséget félretéve. Nem foglalkoztat bennünket a veled való közösség elmélyítése, az sem, hogy egyszer majd számonkéred életünket és megítéled mindazt, amit cselekedtünk vagy elmulasztottunk. Urunk, tudjuk, hogy vétkeztünk, viszont add meg nekünk azt, hogy lássunk túl ezen a világon, hogy országodnak helyes szemlélői legyünk és veled élő közösségben éljünk már itt a földön. Mutasd meg annak az örök életnek reménységét, amelyet szent Fiadban ajándékozol nekünk.