„Azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének…” (Ézsaiás 29,14)
„Sokan hallgatták Jézust és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa?” (Márk 6,2)
A teremben mindent betöltött a villanófény és a fülsiketítő zaj: villámlás, robbanás, sikoly, reccsenés – roppanás, eszeveszett ordibálás és őrjöngés. A mozivásznon az effektusok élethűen ábrázolták a teljes pusztulást, a katasztrófa erejét, az apokaliptikus légkört.
Ismerősek mindannyiunknak a különböző világvégét feldolgozó filmek: minden összeomlik, mindennek vége, káosz és halál mindenhol.
Nos, általában ezek az anyagi világ pusztulásának fikciói. De mi történik akkor, ha a vég nem nagy földrengés, szökőár, aszteroida becsapódása, zombik vagy földönkívüliek gyarmatosító szándékú támadása révén fog bekövetkezni, hanem „csupán” annyit jelent majd, hogy „vége lesz a bölcsek bölcsességének…”
Érdemes elgondolkozni az isteni és a világ szerinti bölcsesség közötti különbségen. Csodálkozni fogunk a csodán, nemde?
