Nagy szeretettel üdvözlöm a kedves hallgatókat.
Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen
Imádkozzunk:
Urunk, Istenünk!
Saját világunknak és önmagunknak vagyunk rabjai. Négy fal közé zár a számító érdek, az önzés vagy a közöny és nemtörődömség állapota. Az ólomként ránk nehezedő hétköznapok unalma és kényelme szép lassan kiöl szívünkből minden emberi kapcsolatot, őszinte cselekvést és kiégést, fásultságot eredményez. A szeretet és közösség érzése nem tud áttörni kővé dermedt lelkünkön, a bizonytalan jövőkép a félelmet és az aggódást növeli bennünk. Hagyjuk, hogy kitöltsék életünket egy hazug világ pótlékai, tudatunkba építve a pillanatnyi boldogság ábrándját, miközben csendesen szívjuk magunkba és mohón fogyasszuk a gépies érzéseket, a sablon – lelkiséget. Saját erőnkből nehéz kitörnünk ez önmagába omló abszurd világ bűvköréből, saját képességeinből nehéz felismernünk a helyes utat, amely hozzád és a normalitáshoz vezet.
Szükségünk van Fiad eljövetelére, az Ő szabadítására és arra, hogy megtisztítsa értelmünket, érzéseinket és visszaállítsa az egészséges rendet közted és köztünk. Nyisd meg érzékeinket, hogy meglássunk Téged és meghalljuk a Te hívó szavad. Add, hogy egész lényünkkel várjuk a veled való találkozást és hogy az adventi időszak őszinte felkészülés legyen.
Hallgass meg, irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk!
Olvasom Isten igéjét a Máté írása szerinti evangélium 5. részének 17 verséből:
,,Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”
Isten áldása legyen az Ige hallgatásán és annak megtartásán is. Ámen.
Kedves Hallgatók, kedves Testvéreim!
A 20. század végi japán irodalomnak egyik kiemelkedő alakja Abe Kobó A dobozember című regényében egy furcsa, szinte irreálisnak tűnő világba kalauzolja el az olvasót. Az írói képlet is egy furcsa helyzetet ábrázol: egy ember önkéntelenül, modhatjuk, hogy szabad akaratából beköltözik egy egyszerű papírkarton dobozba. Talán a társadalom közönye, visszássága elleni lázadás vezeti tettében, vagy talán a félelem, a személyes kudarcok… igazán nem tudjuk, viszont első hallásra megmosolyogtató vagy éppen groteszk ez a lehetetlennek tűnő világ, vagy élethelyzet. Ha nekünk nyomasztónak tűnik ez a kép, az író szerint nem az, és annál veszélyesebb lehet ez a doboz – lét, mert a doboz is alkalmassá válhat az emberi életre, annak függvényében hogyan rendezi be az ember, egy kényelmes élettérré válhat, idővel bele lehet szokni. Egy másik érdekessége még a doboznak, hogy hordozható, tehát a beléköltözött emberen rajta van és magán hordja azt, mint csiga a házát. Azért, hogy haladni tudjon és valamilyen sejtése legyen a külvilágról a fejjel, a szemekkel egyirányba egy lyukat kell vágni a doboz falán. A lyukon keresztül csupán csak a külső környezetnek egy parányi darabkáját látja ugyan, nagyon kicsi szegmensét a világnak, de a lassú haladásra, nehézkes mozgásra így is alkalmas.
Tehát ennyi az alaphelyzet: egy ember ül a dobozban és naphosszat, percről perce írja feljegyzéseit.
Ha viszont az író nem dolgozna absztrakt képekkel, szimbólumokkal, akkor a regény nem lenne remekmű és felhívás. Mert nem az az érdekes, hogy ki a főhős, ki költözik bele ebbe a dobozba: bárki lehet. Hanem az az érdekes, hogy mit jelképez maga a doboz?
Ne feledjük el, hogy a 20. század, így beleérthetjük századunkat is a szélsőségek és ellentmondások évszázada, ahogyan azt egy történész (Eric Hobsbawn) megjegyezte, mert felfedezzük itt „a haladás és regressziót, a háború és békét, a felvilágosodást és barbárságot.” És mivel egy ilyen világban nem csupán csak szemlélők vagyunk, hanem benne élünk, munkálkodunk és szinte naponta tapasztaljuk a rombolást, a gyűlöletet, a terrort, a közönyt, a kiégést, a testi – lelki zsákutcákat, látjuk azt, hogy a technikai fejlődés ellenpólusa a szellemi élet leépülése, az értékek helyébe álértékek kerülnek, mi is ezért szembe kell néznünk a nagy kérdéssel, hogy mi is tulajdonképpen a doboz?
saját korlátolt emberi életünk?
talán a bezárkózás vagy valamitől való elzárkózás érzése?
talán az a szenvtelen, közömbös, paradox környezet, ami körülvesz?
talán a haldokló, önmagukkal meghasonló eszmék és értékek kelepcéje?
vagy talán egy testi – szellemi válsággal küszködő világ látókörének beszűkülése és útkeresése?
vagy egyszerűen ürügy azokra a dolgokra, amelyeket jószándékkal megtehettünk volna, de mégsem tettünk, mert valahogy valami mindig meggátolt bennünket ezek megtételében?
Itt van a regénynek és kérdéseink aktualitása, hogyan lehet lépést tartani egy ilyen értékzavarral küzdő, napról napra változó világgal, amelyben az ember keresi önmagát, keresi Istent és keresi azt a világot, ami a szeretetről, a kegyelem állapotáról szól.
Hogyan lehet létjogosultsága itt a hitnek, a Krisztusi tanításnak, az igazi őszinte Isten – élmény megélésének? Új kihívásokkal és új lehetőségekkel kell szembenéznünk és megküzdenünk nekünk is nap mint nap és ezek elől nem lehet elmenekülni, nem lehet bezárkózni, nem szabad felölteni azt a doboz életet, amelybe bele lehet ugyan szokni, de emberietlen, korlátolt környezet és nem lehet a külvilágról csupán csak egy kis lyukon keresztül tudomást szerezni, mert ez a mi teljes kudarcunkat jelenteni, menekülést, bujdosást a megoldatlan problémák és a felelősségvállalás elől.
Emberi logikánk szerinti megoldás az lenne, hogy eltöröljünk, megsemmisítsünk mindent, ami más, ami adott esetben rossz, ami esetlegesen zavaró lehet számunkra. Viszont, ha alapigénkre nézünk, akkor Krisztus nem eltörlésről, felszámolásról beszél, hanem Ő egy másfajta utat kínál. Egy olyan lehetőséget, ami nem töri és törli el a régi rendet, hanem betölti azt, örökérvényűvé és egyetemes értékké emeli. Kiszabadít bennünket bezárt életünk rabságából és megnyitja az egy örökérvényű igazságnak és értéknek a távlatait, lehetőségeit.
Felolvasott alapigénk mintegy válasz a farizeusi bölcselkedésre, okoskodásra vagy a félreértelmezett Messiás várásra. Jézus megtöri a farizeusok merev törvénytiszteletét és betű szerinti értelmezését, mert ragaszkodhatunk a szabályokhoz, a normákhoz, előítéleteinkhez, de a nagy törvény a szeretet és az emberiesség krisztusi törvénye nélkül, éppen olyan bezárt, korlátolt emberek vagyunk, mint egy dobozember. Persze félre is érthetjük Krisztust és az ő eljövetelét, úgy, ahogyan sokan például Jézus személyében egy harcos, politikai Messiást vártak, aki majd fegyverrel és erőszakkal rendet teremt. Ez is a normákhoz igazodó, egysíkú sablon – gondolkodás lett volna, mert szintén az emberi formák alkalmazását jelentette volna.
Jézus rácáfol mindkettőre és azt mondja, hogy Ő a törvény és a próféták tanításának betöltője.
Ő az, aki nem az emberi megszokott gondolatok szerint cselekszik, nála érvényét veszti a szemet szemért, fogat fogért törvénye, de életbe lép a szeretet és a megbocsátás, a tolerancia törvénye.
A felolvasott Jézusi kijelentés Máté evangéliumában a hegyi beszédben hangzik el a boldogmondások után, ahol Jézus a mózesi törvényt értelmezi és talán nem véletlenül. A boldogmondásokkal felkészíti Jézus a hallgatókat, hogy megértsék azt az örömhírt, ami a beköszönő messiási korszak eljövetelét jelzi: boldogok, azok, akik minden keserűség és rabság között felismerik a változás szükségességét és lehetőségét és képesek lelkiekben, egész lényükben megváltozni és a merev törvénytisztelet helyett a szeretet és békességre törekvés mindent feloldó érzését ápolni. Boldogok, azok, akik Jézusban felismerik azt, hogy a próféták jövendölései a szabadításról, a béke korszakáról, most beteljesedtek és felismerik, hogy a Krisztus jelenlét a személyes életben azt jelenti, hogy a lélekre rátelepedik a békesség, a nyugalom és a reménység és megszabadul minden felőrlő tehertől, félelemtől, szorongástól és boldogok, azok akik a hegyi beszédben elhangzottak szerint képesek a világban sóvá és világossággá válniuk, mert megértik, hogy Jézus az a világosság, az a fény, ami szétárad az egész emberi bensőben, kiűzve onnan mindazt, ami sötét, hidegen számító önérdek, vagy pusztulás. Ez a valódi változás, ami mindig kibillenti, kimozdítja az embert a saját komfortzónájából, a saját dobozba zártságától és miután Jézus megváltoztatja az egész embert azután bátorítja, hogy ne csak személyes élete, felfogása legyen más, hanem ebből kifolyólag a tettei, cselekedetei is. A hegyi beszédben itt folytatja Jézus a törvény értelmezésével: Hallottátok, hogy megmondatott – így vezet be egy egy részt. Ami eddig volt, ahogy eddig megmondták, ahogy eddig tették a régiek, azt mindenki tudja, de Jézus most másképpen értelmezi, más tartalmat ad neki. És ez a fontos. Jézus kiszakít a doboz lét áporodott, unott, betokosodott állapotából és elvezet az új a más felismeréséig.
Kedves Testvéreim! Az adventi időszakban, amikor előre nézünk Krisztus, a Megváltó születésére, fel kell tennünk a kérdést, hogy nekünk – nekem és neked személyesen – mit jelent Jézus eljövetele? Mit várunk Jézus eljövetelétől?
Krisztus születése, megjelenése, a karácsony ismét csak egy ünnep lesz, egy felpörgetett kimerítő esemény vagy valóban megváltás, reménysugár az életedben, képes -e ez az ünnep mássá válni?
Talán nem könnyű ezekre a kérdésekre választ adni, mert néha a szokás hatalma nagyobb és a másokhoz, vagy a világ diktálta elvárásokhoz igazodni divatosabb, kényelmesebb, mentesítőbb érzés.
A válaszadásban lehet segít nekünk egy kis történet, ami így szól:
Egy ember elhatározta, hogy üzleti vállalkozásba kezd. A vállalkozása abból állt, hogy a háza melletti folyóból poharakban árulta a vizet az arra járóknak. Egy idő után meglepődött, hogy egyre többen és többen kezdtek sorba állni a kis pohár vízért és ő pedig egyre gazdagabb és gazdagabb lett.
A történettel kapcsolatosan a kérdés egyszerű:
– Minek tudható be ennek az embernek a sikere?
A válasz pedig szintén nagyon egyszerű, abszurd:
– Azért lehetett gazdag ez az ember, mert a sorban állók egyszerűen képtelenek voltak meglátni a folyót. Vagy – folytathatnánk a gondolatmenetet – féltek megtenni azt az egy lépést a folyó felé, inkább beálltak a sorba, konformizálódtak. Vagy egyszerűen a kényelmük nagyobb volt, vagy nem volt igényük többre és megelégedtek csupán egy pohárka vízzel.
Nos, egy agyonpörgetett, szellemiekben meghasonlott és sok esetben kiégett világban talán hasonló a helyzet az Isten – élmény vagy az Isten – igény megélésében is. Isten, Jézus ott van mellettünk, az életünkben, de mi nem vesszük Őt észre, mert vakok vagyunk, vagy éppen mással foglalkozunk, Isten elénk áll, de mi megtorpanunk, begörcsölünk, stresszelünk vagy bepánikolunk, és gyorsan szemlesütve inkább beállunk a sorba és van úgy is, hogy egyszerűen nincs meg az igény a sprituális elmélyülésre vagy hitbeli növekedésre. Megelégszünk, egy kis pohárka Istennel, egy kis pohárka Jézusssal és kegyelemmel, egy kis pohárka szeretettel, elfogadjuk a kis adagokban csepegtetett szentséget.
Imádkozzunk azért, hogy ebben az adventi várakozásban Krisztus eljövetele ne csupán csak ennyit jelentsen számunkra, hanem az eljövendőre nézés jelentse a valódi látást, az értékek újraértékelését, emberi életünk kitörését az elszigetelt létből és lehetőségek keresését a tökéletes igazi szeretet – törvény cselekvésére és betartására. Szabaduljunk meg mindattól, ami gátol, visszahúz, mindattól, ami skatulya, elsekélyesedett, monoton, színtelen, fakó, betokosodott vagy megunt. Legyen az életünk Krisztus kegyelméből újratervezett és újraértelmezett élet, kegyelmi állapot, ami a szeretetből és Krisztus világosságából táplálkozik.
Így legyen az adventi időszak valódi, őszinte felkészülés és Krisztusvárás.
A mindenható Isten adja az Ő Szentlelkének erejét, hogy beszéde lakozzék mibennünk gazdagon, hogy mi sok jó és áldott gyümölcsöt teremjünk az Ő nevének dicsőségére. Ámen
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk! Köszönjük neked a mai napon is azt, hogy kijelentetted nekünk igédet, amely által szüntelenül, fáradhatatlanul megszólítasz minket. Köszönjük, hogy Szabadítót küldtél a világnak és Fiadat úgy küldted el, mint hatalmas Királyt, Messiást. Kérünk téged, hogy Szentlelked által növeld bennünk a hitet, hogy meglássuk Jézus Krisztusban azt a nagy dicsőséget, amelyre a világnak, nekünk oly nagy szükségünk van, Akinek e szeretetben kell nekünk is szolgálnunk és Aki előtt „minden térd meg kell hajoljon, mennyeiké, földieké és földalattiaké egyaránt.”
Kérünk Urunk adj halló fület, hogy amikor Te hívsz el a szolgálatra akkor teljes bizalommal és odaadással fogadjuk el a Te akaratodat. Ugyanakkor kérünk, add meg ehhez a szolgálathoz szükséges erőt, hogy ne csupán saját érdekeinket nézzük, hanem tudjunk embertársunk hasznára, javára is cselekedni. Szüntesd meg szívünkből minden emberi számítást, félelmet, aggódást, gátlást és távolságtartást, hogy ezáltal jó munkásaid legyünk és munkánk a Te áldásoddal gyümölcsöző is legyen. Segíts úgy végezni szolgálatunkat, hogy elnyerjük a Te szent Fiad által a mérhetetlen ajándékot, az örök életet.
Imádkozunk tehozzád az egész teremtett világért, benne minden emberért. Szüntesd meg a népek közül a gonosz indulatot, rosszakaratot, szeretetlenséget, a közöny, nemtörődömség és egoizmus érzését, hogy az emberek tudjanak magukon kívül a mellettük lévőkkel, a szükségben szenvedőkkel is törődni, önzetlen módon segíteni és nem csupán hasznot húzni a másikból. Adj békét a világnak, hogy pálmaágakat tegyenek le az emberek Eléd, ne fegyvereket ragadjanak és együtt tudjanak kiálltani „Hozsannát” Neked.
Kérünk Istenünk Te légy a szenvedőkkel, a szűkölködőkkel, a bajba jutottokkal, a gyászolókkal, a betegekkel, azokkal, akik magányban élnek. Atyai gondviselésedet mutasd meg nekik is és azt, hogy noha ettől a világtól csupáncsak fájdalmat kapnak, Tőled viszont soha el nem múló szeretetet és törődést. Ámen.
Tóth Zoltán Csaba