“Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja Orwell kultikus regényének az 1984 – nek főhőse, aki egy gondolatbűnöző, egy rendszer ellen lázadó egyéniség és aki nem akarja elismerni, hogy a 2X2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt és ráadásul ennek a Pártnak ellentmondásos jelmondatai a következők: a háború – Béke, a szabadság – Szolgaság, a tudatlanság – Erő.

Mivel utópiáról van szó legszívesebben kényelmesen hátradőlnénk és azt mondanánk, milyen jó, hogy mindez csupán az írói fantázia szüleménye és ez a 72 esztendővel ezelőtt megálmodott világ csupán fikció, egyszerű jóslat vagy egy kicsit elrettentő, de mégis lenyűgöző mese.

Bárcsak tehetnénk, de valami mégis elkezd motoszkálni bennünk a mai globalizált, színes, modern világunkban kevésbé sem idegen fogalmak hallattán: egyformaság, magány, Nagy Testvér, duplagondol…

• talán eszünkbe jutnak a mindenhonnan ránk bámuló és lépteinket követő kamerák vagy a mindenütt felénk harsogó reklámok, amik megszabják mit vegyünk, mennyit fogyasszunk és hogyan éljünk.

• vagy esetleg úgy gondoljuk, hogy naponta a televízió, internet, egyéb médiumok ontják magukból az erőszakot és manipulatív információkat és a duplagondollal naponta találkozunk, mert manapság már nem egyértelmű a 2X2 elemis képlete, ez lehet több -kevesebb, de 4 semmiképpen, mert az eredmény a valóságot tükrözné, ez az igazság és ez veszélyes. Mert a tudatlanság – erő és a szabadság – szolgaság idézve a regénybe elhangzó propagandát.

• netán elmagányosodott, lelki betegségekkel küzdő és elidegenedett társadalmunkat a divat által diktált egyformaság, uniformizmus irányítaná, ami burkoltan csepegteti belénk a mindannyian egyéniségek és egyformán fontosak vagyunk hamis illúzióját? Fontosak a fogyasztás mennyiségének tükrében legfeljebb…

• ártatlan kérdés csupán, hogy mindez tényleg fikció lenne, csupán egy megcsömörlött, a világ folyásában belefáradt, belekeseredett író agyszüleménye.?

Orwel előtt 1931 – ben Aldoux Huxley megírja a “Szép új világot”, ami szintén utópia, nem annyira komor hangvételű mint Orwellé, de az írói vízió hasonló. Egy olyan világot ábrázol, amely tökéletesen megtervezett és tökéletesen megszervezett társadalomból áll, ahol minden ember tökéletesen boldog – “Kell – e ennél több? csillan fel a szemünk” – és ha a szomorúságnak csak halvány szikrája is jelentkezik ott van az úgynevezett “szóma” egyfajta pótszer, kábítószer, ami kitöröl mindent a tudatból és ismét a felhőtlen boldogságot megteremti az emberben. Persze az emberek boldogsága gondos tervezés függvénye, amely két tényezőből áll – az első, hogy futószalagon állítják elő az öt kasztra épülő társadalom egyedeit és a második lépés, hogy az így előállított egyedeket már csecsemő korukban kondicionálják a fennálló állapotok igenlésére, minden kellemetlenség (öregedés, halál) elfelejtésére, a társadalmilag kijelentett hasznos és helyes álláspontok elfogadására. Ebben a társadalomban nincsenek többé konfliktusok, ezért persze nincs helye többé sem a régi értelemben vett családnak, kapcsolatoknak, vallásnak, sem a művészetnek, de még a mélyebb emberi érzéseknek sem. Itt inkább minden a fogyasztás körül forog. Olyan világ ez, ahol a monogám kapcsolatok helyett a más jellegűek számítanak dicséretesnek, ahol a halálig fiatal, tökéletesen karbantartott test kultusza előbbre való a szellemi értékeknél, teljesítménynél.

Ilyen ez a “Szép új világ”, az angol címmel játszadozni is lehet, ahogy ezt megtették többen “Brave new world” az eredeti cím, sokan “Slave new worldre” váltották “Rabszolga új világ”.

Nos, talán érdemes feltenni a kérdést milyen világnak vagyunk mi jog szerinti polgárai, nem érezzük – e kissé idegennek és jövevénynek magunkat ebben az általunk felépített szép új világban? Nem érezzük úgy, hogy Isten, Krisztus és mindaz, ami érték számunkra – család, kultúra, identitás, lelkiség kiszorult vagy kiszorulóban van ebből a társadalomból? Nem kábítjuk talán túl sokat önmagunkkal azzal a képlettel, hogy a 2×2 annyi, amennyi épp a kényelmes túléléshez kell, nézőpont kérdése és amúgyis végülis mindegy, hogy kinek mennyi az eredmény?

“A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett.” – mondja Hamvas Béla. “És úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság…”

A szellemi, spirituális járvány akkor kezdődött, és indult el fertőző útjára, amikor az ember elkezdett igényt tartani Isten trónusára, az ember úgy érezte, hogy neki joga van erre az isteni helyre. Le kell Istent dönteni saját trónjának talapzatáról, túl régóta van már ott és egy letűnt világnak a képviselője, a jelképe. Nem akarjuk Őt tovább csodálni saját életünk központi terein.

Úgy gondoltuk, hogy nyertünk, de a betegség egyre csak terjedt, próbálunk védekezni, ma egy maszk, holnap talán egy szemellenző és egy kábító „szóma”, de kérdés, hogy nyerésre állunk -e?

A sok nyugtalanító gondolat után remélem érezzük azt, hogy egyedül Isten tud megoldást és megnyugtató választ adni, ha már saját világunkban a teremtettségtől elszakadt jövevényekké váltunk, idegenekké, ahogy az apostol írja “mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül élők.” Ő vissza akarja állítani az egészséges és normális életrendet és értékrendet, hogy Krisztus Jézus legyen a “sarokkő, akiben az egész épület egybeilleszkedik és szent templommá növekszik az Úrban.” – ahogy az efézusi levélben olvassuk.

Polgártársai legyünk az Ő általa megtervezett és gondosan felépített mennyei hajlékának, ahol nincs helye a profánnak, a megtévesztésnek, a magánynak, mert Isten gyermekei lehetünk újra és Isten megszentel, magáévá tesz Krisztus által.

Ezt a hajlékot tartogatja számunkra, hogy már itt a földön ne csupán egy ház legyen a menedékünk, hanem válljon otthonná, ahol ismét helyet kap a család egysége és békessége, ahol az Istennel megélt lelki közösség megvalósul, ahol a tudás nem csupán információk cseréje, hanem szellemi épülés, ahol a szeretet nem trend vagy divat függvénye, hanem élő és őszinte valóság, ahol a hit cselekvő, valódi érték és nem csupán egy jól hangzó, többértelmű szlogen.

Isten ezt a világot tartogatja számunkra!