Szeretnénk őszintén szólni tehozzád, de legtöbbször még önmagunkhoz sem vagyunk őszinték, nap mint nap hazudunk magunknak és szemet húnyunk az igazság felett. Szeretnénk a zsoltárossal együtt hitben vallani, hogy szemünk állandóan Terád néz, de sajnos mohóságunk és telhetetlenségünk nap mint nap arra ösztönöz, hogy sokfelé kacsingassunk, hogy mindenből magunknak gyűjtsünk és kapzsi mód harácsoljunk, Látod Istenünk mennyire ingatagok, megalkuvók vagyunk és képtelenek, arra, hogy elkötelezzük magunkat melletted és a szent dolgok mellett, akkor amikor a világ diktálta iramot követjük és a tiszavirág életű kívánságokat hajszoljuk. Naponta képmutatókként játszuk el jól ismert, hiteltelen szerepünket, amikor egymásnak tetszelgünk és hajdókolva bizonygatjuk a szeretet olcsó, mámorító érzését, a megbékélés áporodott virtusát, a segítségnyújtás erőtlen gesztusát.

Te ismersz bennünket igazán és talán ennyi elég. Hiába toporgunk előtted félszegen és idegesen, te csupán az igazságot és az őszinteséget akarod. Nem vagy kíváncsi a látszatra, a csomagolásra, a hamis pózolásra vagy a huncut mosolyokra, és nem vagy kíváncsi a demagógiára és a ködösített mellébeszélésre vagy többértelmű védőbeszédekre, de a kiskapukra sem. Egyedül lecsupaszított létünkre és lelkünkre vagy kíváncsi. Ez az ami zavar. 

Ments meg a csapdáktól! Ezért imádkozunk.