Introitus: Zsoltár 68, 4 – 7. 20 – 21.

„Az igazak örülnek, vigadnak; Isten színe előtt vígan örvendeznek. 5 Énekeljetek Istennek, zengjetek nevének! Készítsetek utat a pusztában száguldónak! ÚR az ő neve, vigadjatok színe előtt! 6 Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. 7 Isten hazahozza az elhagyottakat, kihozza a foglyokat boldog életre.  20 Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk. 21 Isten a mi szabadító Istenünk, az ÚR, a mi Urunk kihoz a halálból.

Dicsőség az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek!

Bűnvalló imádság:

Mindenható Isten, gondviselő Atyánk!

Kételkedő emberek vagyunk, ahogy nehézségek támadnak életünkben, megkérdőjelezzük szereteted, pedig te annyi mindennel megajándékozol minket, anélkül, hogy mi azt megérdemelnénk. Bocsátsd meg, hogy elfeledjük, milyen áldozatba került, hogy elfedezd bűneinket, elfeledjük a Te Fiad értünk hozott kereszthalálát és az emberek felé pedig megfeledkezünk a szeretet parancsáról is. Téged is arra akarunk kényszeríteni, hogy bizonygasd erődet és irántunk való jóindulatodat kedvünk és elképzeléseink szerint. Ezért tudjuk, hogy csak ítéletet és halált érdemelnénk. Bűnbánó szívvel mégis kérünk, hogy ne nézd emberi gyarlóságainkat, hibáinkat és mulasztásainkat. Kérünk Urunk, add, hogy hálával tudjunk magasztalni téged irgalmasságodért és hálánkat azzal juttassuk kifejezésre, hogy igyekszünk nem vétkezni. Ehhez azonban a mi erőnk kevés, ezért kérünk, hogy Szentlelked erősítsen minket a bűn elleni harcban.

Hallgass meg, irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk!

Kegyelmi ige:

„A mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” (2Tim 1, 10)

Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!

Epistola: 2 Timóteus 1, 7 – 10.

Evangélium: János evangéliuma 11, 1 – 3. 17 – 27. (Lázár feltámasztása)

Az igehirdetés alapigéje: Apostolok Cselekedetei 12, 1 – 11.

„Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. 2 Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. 3 Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. 4 Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. 5 Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez. 6 Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter – két bilinccsel megkötözve – két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt. 7 És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan!” Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről. 8 Ezt mondta neki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!” Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!” 9 Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát. 10 Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal. 11 Ekkor Péter magához tért, és így szólt: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt.”