„Lelkünk megmenekült, mint madár a madarász tőréből. A tőr összetört és mi megmenekültünk.” (Zsoltár 124,7)
„És íme, az Úr angyala odalépett hozzá és világosság támadt a cellában, oldalát meglökve felébresztette Pétert és így szólt hozzá: Kelj fel gyorsan! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről.” (Apostolok Cselekedetei 12,7)
Fegyverek mögé rejtőzünk, hogy erőnket, bátorságunkat, virilitásunkat fitogtassuk egymás előtt, hogy a legyőzöttek megalázó helyzete feledtesse velünk saját veszteségeinket, kudarcainkat.
Másokon szórakozunk, a gyengébbet csúfoljuk, jóleső kéjes érzéssel lelkében forgatjuk gúnyos szavaink tőrét, hogy saját félelmeinket, gyávaságunkat, kisiklott életünket háttérbe szorítsuk.
Állatokat kínozunk, mindent játékos kedvvel kiírtunk, ütünk, verünk, sebeket ejtünk, csapdákat állítunk, hogy mindenhol dominanciánkat bizonygassuk, mert képtelen vagyunk szabadulni a gyermekkorban átélt gyötrelmektől és ezek továbbra is kísértenek bennünket.
Beteg és sötét a lelkünk, hiába a nyugtató, a drog, az ital, a gyilkolás – mindezek csupán a remélt szabadulás illúziói, hamis ábrándok, önáltatás, CSAPDA!
Istenünk mentsd meg lelkünket csapdáinktól, törd össze azokat a tőröket, melyeknek pengéje naponta felszakítja belső sebeinket, adj elménkben és szívünkben világosságot, hogy a rémísztő sötétség megbénító bilincsei lehulljanak rólunk!
