A lopás bűn. Ezt nemcsak a Szentírás jelenti ki, hanem erkölcsi értékrendünk szerint is jogtalanul nem szabad a másét eltulajdonítani. „Ami nem a tied, ahhoz ne nyúlj!” – szólt tömören a gyermekkor homályába veszett szülői intés. „Előbb dolgozz fiam és aztán megkapod a jutalmad!” – mondta egykoron a nyugdíj előtt álló kedves tanítónéni.

Tudjuk, mégis világunk a lopásra, tolvajságra, rablásra, sikkasztásra, kijátszásra, átverésre vagy csenésre épül. Sajnos, amikor lehetőség nyílik vagy egy kiskapu a munka nélkül, törvénybe ütköző, ámde könnyűszerrel történő anyagi javak megszerzésére, az erkölcsi tartás, az elvi kérdés háttérbe szorul. Persze legtöbb esetben csupán a rendszer áldozatai vagyunk, mert meg sem fordult a fejünkben ilyesmi…

Sok mindent el lehet tulajdonítani a pénzen kívül: országot, értéket, kultúrát, energiát, közvagyont, érzést, természeti kincseket, szellemi alkotást és így tovább.

Mindenünk megvan mégis továbbra sem elég, folyton éhség kínoz. Miért lopunk? Egyszerűen talán azért, mert önzők vagyunk. Az önző világ ismérvei: tolvajlás, éhség, a „mindenből kell és sosem elég” érzése.

Az önző nem képes a más vagy a köz javát is nézni.