Május 15. „Végre szabadok vagyunk!” Persze ezt már sokszor hallottuk, sokszor túllángolt bennünk a hirtelen jött hurrá optimizmus, hogy azután ugyanolyan gyorsasággal eltűnjön az unalom süllyesztőjében. A szabad ember mérlegel, ezért adva van a kérdés: Mit tanultunk az elmúlt időszakból?

Tisztábbak lettek gondolataink? Legfeljebb megtanultunk kezet mosni.

Kevésbé korruptak az emberek? A szükséghelyzetben lehet csupán a tálalás és körítés változott.

Hívőbbek lettünk? Amikor szorul a hurok, az ember is rászorul egy istennek nevezett valakire, mást nem tehet, tehát nagyon elkezd hinni, de aztán a szorítás enyhítésével ez az istennek nevezett valaki is valahol elmarad. Isten marad.

Bölcsebbekké váltunk? A szomorú igazság az, hogy a bölcsesség nem bezártság függvénye.

Jobban tiszteljük az életet? Talán továbbra is csupán a miénket féltjük jobban.

Több lett bennünk a szeretet? A szeretet sajnos egy képlékeny fogalom számunkra, amit bezártunk a templomok dohos csendjébe.

Felelősebbek lettünk önmagunk és mások iránt? Erre a kérdésre az eddigi és a jövőbeni világnézetünk válaszol: én – a többiek. (Bár jobb szeretném, ha csak én lennék…)

Felfogtunk – e egyáltalán valamit, abból, ami velünk történt? Igen, hogy az unalom rossz és a négy fal között, ha véletlenül megszakad az internet kapcsolat, akkor beköszönt a világvége. Igen, hogy a családdal folyamatos bezártságban eltölteni csaknem két hónapot kínos dolog, mert a házastárssal beszélni kell, a gyerekkel játszani és foglalkozni kell, önmagam ürességével és pótlékaival pedig szembe kell néznem.

Nos, folytathatnánk a kérdéseket és persze a szarkasztikusnak és kényelmetlennek tűnő válaszokat is. Az igazság az, hogy megtérés nélkül, bármi is történhet, gyökeres változás nem lesz. „Térjetek meg utaitokról!” – mondja Isten (nem a valamelyik isten a sok közül, hanem az Isten). „Miért halnátok meg?” – Jó kérdés… talán mert, furcsa kimondani, de inkább a halált válasszuk. Félünk a fizikai értelemben vett haláltól, a pár köbméter földtől, de érdekes módon könnyen elfogadjuk a manipulációt, a szellemi leépülést, az agyhalott állapotot, világunk agymosott, mérgezett Csipkerózsika álmát, gyerekes játékait.

Az igazi változás nem hangulat, betegség, trend, divat vagy elvárás függvénye, hanem belső harc, verejtékes munka, áldozat.

Hiába osszuk szét egész vagyonunkat a szegényeknek, ha nem emeljük ki őket reménytelen, tengődő és haldokló állapotukból és nem tanítjuk meg őket a változás, a talpra állás lehetőségére. Adni szép gesztus, amit sokan elismerően meg is dicsérnek, posztolnak, példaként a nagyközönség elé állítanak, erény, amiről úgy gondoljuk, hogy belépőjegyet válthatunk a mennyországba. Megtérés nélkül viszont nincs élet…