You are currently viewing Napi lélekmorzsák – péntek

Napi lélekmorzsák – péntek

Hát nem az én drága fiam Efraim? Hát nem az én kedves gyermekem? Valahányszor megfenyegetem, végül mégis elfog a szánalom iránta: megremeg érte bensőm, irgalmaznom kell neki – így szól az Úr.” (Jeremiás 31, 20)

A fiú még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult és megcsókolta őt.” (Lukács 15, 20)

Uram, köszönöm neked, hogy minden botlásom, hibám, hamis játszmám ellenére kedves gyermeked lehetek. Köszönöm a fenyítő szót, mert tudom, hogy ezek nem gonoszságod vagy feltétel nélküli tekintélyed gyakorlásának jelei, nem lelki sérüléseket okozó, traumatikus élmények, hanem a féltő szeretet irányadói.

Köszönöm irgalmadat, mert te nem a büntetés végrehajtás istene vagy, hanem megkegyelmező és új életet adó Atya, aki bármennyire is távol sodródnék tőled, mindig örömmel visszafogadsz magadhoz.

Egyszer, valamikor régen, amikor még gyermekem első bátortalan lépéseit tette ebben az életben, elesett, és sírva fakadt, akkor felkaptam, magamhoz szorítottam, és a gyerek megvigasztalódott, elfelejtette a fájdalmát… Azóta sok – sok lépést tett az életben, de a felnőtteket, ha elesnek, nem éppen könnyű felemelni… Lépések… Hányféle lépés is lehet az életben?… Néha az ember úgy lépked át az életen, ahogy a részeg kering a mezőn, az élet elmúlik, és akkor veszi csak észre, hogy a neki kijelölt időben csak egyhelyben topogott, sehová se jutott… Fontos, hogy ha visszanézünk, lássuk magunk mögött tetteink kirajzolódó nyomait, mint a léptek összefüggő sorát, amelyek miatt nem kell pirulnunk, nem kell lelkiismeret – furdalást éreznünk, olyan tetteket lássunk, amelyek az idő és életünk múlásával nem halványítják el a földi élet értelmét. (…) Nem, nem veszíti el bűvös lényegét semmi, ami valaha közel állt hozzánk, ha tetteink rugója a szeretet, ha változatlanul szeretjük mindazt, ami méltó a szeretetre… Mivel az időnek megvan az a hatalma, hogy megsemmisítsen vagy meggyógyítson (kinek hogy), de önmagát megsemmisíteni nem tudja soha.”

(Natig Raszul – Zade – Lépések)