Napi lélekmorzsák – szerda

Napi lélekmorzsák – szerda

Az Úr szeme látja az igazakat, füle hallja kiáltásukat.” (Zsoltár 34, 16)

Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Máté 7,7)

Ki az igaz? Bűneink miatt egyikünk sem, ezért saját igazságunkat csupán Krisztuson keresztül remélhetjük. Isten szeme lát bennünket, viszont hála neki Krisztus megváltó munkájának prizmáján keresztül szemléli életünket: látja a jó oldalainkat és a vétkeinket, látja a Tőle elforduló önteltségünket és beképzeltségünket és a szerényen, alázattal hozzáforduló, segítségre szoruló valónkat, látja az átkozódó, káromló, lelki sebeket és fájdalmat okozó hitetlen ajkainkat és hiteltelen arcunkat és a mustármagnál kevesebb bűnbánó hitünket, látja szívünk igazi szándékát, terveit és annak hazugságait is.

Mindezek után a kiáltásunkra kíváncsi. Mit kiáltunk? „Uram, elég, menj el, tűnj az életemből, látni sem akarlak!” vagy „Uram, vétkeztem, könyörülj rajtam, segíts meg!”

Őszintén kérni Istentől nem szégyen, ez annak a jele, hogy szükségünk van rá.

Keresni, a Tőle kapott bölcsesség jele. Nem feladni a keresést, a szándék és hit jele. Rátalálni és rálépni az isteni ösvényre, maga az élet.

Zörgetek, mert elértem Isten házának ajtaját és szeretnék belépni.