„Mi az igazság?” – kérdezte egykor Pilátus, pedig nyilvánvaló volt számára a válasz, de túl fájdalmas és keserű volt a felismerés, ezért inkább nem vett tudomást róla és hagyta, hogy a csőcselék, a tömeg, az arctalan és képlékeny massza igazsága érvényesüljön. „A tömeg uralma azt jelenti, hogy az egyéni, világos, értelmes, józan, tudatos tevékenység helyébe a tömeg zavaros, vak, homályos, tudattalan tevékenysége lép, és ezzel az egész emberi lét elhomályosul és elsüllyed.” – írja Hamvas.

Jézus igazságát keresztre küldték, megölték, remélve, hogy eltemethetik örökre és ennyi. Mosolyogva, hajbókolva tovább hazudhatnak, pózolhatnak, klisészerű tereferét folytathatnak.

„Mi az igazság?” – kérdezzük naponta önmagunktól és rájövünk mennyire gyávák vagyunk kimondani és vállalni azt. Gondolataink, tetteink, szavaink súlyát nem vállalni, gyávaság. Az igazságot nem kimondani, gyávaság. A mai világ szemében erény és dicséretes, egyenesen okos és helyes magatartás. „Éljen a gyáva!” – az irányítható, a szemet hunyó, az elhallgató, az örök bólogató és egyetértő, a tömeg arctalan szürkéje, a kényelmes, a gerinctelen, a vértelen, a sáros, a csaló, a hamisító, a kétéltű, a sokszínű.

Ámde, ahogy föld sötétjéből a szunnyadó mag életre kel és a csíra teljes erejéből átverekszi magát a talaj kemény rétegén, úgy az igazság is felszínre tör. Mert az igazság a nap éltető sugarait éhezi, annak világosságában tud csak élni és így terem gyümölcsöt.

„Azzal, hogy a tömeg jut felülre, szükségképpen együtt jár, hogy a tudattalan tevékenység jut felülre. Az egyéni és világos gondolkodás és tevékenység elkezd a tömeg zavaros, tudattalan tevékenységétől függeni. Ami egyszerű és értelmes, az függ a vaktól és zavarostól. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad. Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok. Pareto rezignáltan állapítja meg, hogy egy gondolatnak minél kevesebb világos igazságértéke van, a tömeg annál jobban ragaszkodik hozzá. Ezt a homályos és kétes valamit reziduumnak nevezte el. A reziduum értelmetlen. Ösztönöz, de irracionális, és nem ér el semmit. Ez a tömeg jellegzetes gondolkozásformája. A gondolathoz egyébként semmi köze sincs.

Az eddig alul elhelyezkedett tömeg a társadalom magasabb rétegébe tört. Ezúttal a barbár, nem, mint régebben, a népvándorlás idején, a fejlett és magas embert távolról és kívülről rohanta meg, hanem alulról és belülről. Az emberben magában van a tudattalan, ami feltört, és a társadalomban magában van a tömeg, amely feltört. Ez az új népvándorlás, a barbárság vertikális betörése. Amivel együtt jár, hogy a helyzet nemcsak kívülről változik meg; a fejlett és magas ember elűzésével és a fejlett és magas életrend elpusztításával az ember pszichológiai helyzete is megfordul. Ami felül volt, az most lekerül, s ami alul volt, az felmerül. A tudattalan jut fel, a tudat pedig le. Nem az értelem van fent, hanem az ösztön, nem a fény, hanem a homály, nem a paradiso, hanem az inferno, nem a magas, hanem az alacsony, nem a rend és a józanság, hanem a rendetlenség és a szenvedély. Nem a tudatos gondolkozás, hanem a reziduum és a mítosz. Ezért a fordított rend a kiválasztásban, az értékelésben, a rangsorban, az ízlésben.

Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt.” (Hamvas Béla: A Vízöntő)