„Mózes így szólt: Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az Úrnak parancsolataira…” (5Mózes 11, 26 – 28)
„Az Úr Krisztusnak szolgáljatok! Aki pedig igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás.” (Kolossé 3, 24 – 25)
„Isten nem űzte ki az embert az édenkertből, hanem elvette annak lehetőségét, hogy lássa, hol él.” (Popper Péter)
Isten nélkül nem lehet élni! Megmosolyogtató kijelentés a mai kor embere számára, aki megtanult Isten nélkül tengődni és a világ diktálta önelégültség, önelismerés, öndicséret és személyes sikerorientáltság nimbusza alól magában azt mondja: Dehogynem lehet…
Nos, ezen hozzáállással kapcsolatosan csupán egyetlen kifogás van: megkérdeztük – e már magunktól, hogy milyen az életünk, milyen a környezetünk, milyen az élettér, amelyben vagyunk, milyenek a kapcsolataink, milyen a Földünk, az az Édenkert, amit Isten bízott ránk? Őszinte válaszokat várok, nem mellébeszélést!
Isten nélkül nincsen áldás. Tisztáznunk kell az elején, hogy az áldás nem valami metafizikai, spirituális, neoidealista felemelkedés, hanem útmutatás. Csakúgy, mint ahogy az átok sem egyfajta egyetemes rontás, hanem a helyes út elvesztése. Legnagyobb átkunk, hogy a helyes irány, a jó és járható út ott van előttünk és mégsem látunk tovább a saját orrunknál.
Mózes a létnek két útjáról beszél. Melyiket választottuk? Ismét őszinte válaszokat várok!
A döntés saját kezünkben van, ez a mi felelősségünk: Isten vagy isten, menny, Éden vagy pokol, áldás vagy átok, Lét vagy élet.
„Aki elindul egy úton, mindig kap felvezetőket, akik egy darabig mutatják neki a lehetséges irányokat. Aztán magára hagyják, hogy gyújtsa meg saját mécsesét, ha van neki, vagy tévelyegjen a szellem sötétségében.” (Popper Péter)
