You are currently viewing Napi lélekmorzsák – vasárnap

Napi lélekmorzsák – vasárnap

Amikor elcsügged a lelkem, te akkor is ismered utamat.” (Zsoltár 142,4a)

Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban…”

József Attila: Eszmélet

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.”

Hamvas Béla: Bolond, aki nem az örök életre rendezkedik be

Isten előtt mindenki teljesen egyformán fedetlen. Ezért nincs értelme kibúvónak és védekezésnek és maszkoknak és hazugságnak és biztosításnak és elveknek és elkenésnek.

Az ember semmivel se jöhet. Saját magának kell jönnie. Amint mondják, “üres kézzel”. De saját magával kell jönnie. Nem lehet beteget jelenteni. Nincs protekció. Nem lehet megvesztegetni. Ha az ember Isten elé lép (és nem tud nem előtte lenni), önmagát nem felejtheti otthon. Aki ezt nem hiszi, az nem hiszi azt, amit hisz. “A valóságba nem lehet belehazudni.”

Istenünk, szeretnénk neked elmondani, hogy Te magad vagy egyedüli Úr és irányító az életünkben, azonban töredelmesen be kell vallanunk, hogy rajtad kívül sok más úrnak vagyunk, szolgái és kiszolgálói. A kényelemnek, a közönynek, a kapzsiságnak, a szeretetlenségnek, a felelőtlenségnek, az irigységnek, az egymás iránti tisztelet hiányának, a nyerészkedésnek, az önérdek és anyagiasságnak, a hatalomvágy és a pozíciók, tisztségek hajszolásának urai mind mind uralkodnak rajtunk és irányítják cselekedeteinket, gondolatainkat. Azonban ilyen belső urakkal és vezetőkkel életünk messze sodródik a te Fiad Jézus Krisztus tiszta tanításától és előbb utóbb zátonyra futunk.

Beismerjük előtted Istenünk, hogy mi magunk választottuk ezeket a rossz urakat és szeretnénk szabadulni tőlük, azonban saját erőnkből nehéz ennek az állapotnak bűvköréből kitörni. Szükségünk van Rád, a Te nekünk adott bölcsességedre, hogy megértsük kiszolgáltatott voltunkat és képesek legyünk változni és változtatni. Te adj nekünk belátást és hitet, hogy felismerjük rossz döntéseinket és hibáinkat és egyedül Rád, a te irányításodra bízzuk életünket.