Introitus: Zsoltár 103, 1 – 5. 8 – 11.

„Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét! 2 Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! 3 Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, 4 megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. 5 Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. 8 Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. 9 Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. 10 Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. 11 Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.”

Dicsőség az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek!

Bűnvalló imádság:

Mindenható Isten, gondviselő Atyánk!

Alázattal állunk meg most is Előtted, mert saját indulataink, önző érdekeink, magunknak való céljaink vezetnek bennünket életünkben. Makacs és hiú gyermekeid vagyunk, akik az atyai intésben, irányításban vagy óvásban csupán kioktatást vagy érzelgősséget látunk. Ezért lázadunk és radikálisan ellene szegülünk minden gondoskodásnak, törődésnek. Nem fogadjuk el a Te útmutatásodat és nem kell a Te törődésed, mert mi tudjuk a legjobban mi a jó nekünk és hogyan kell irányítanunk életünket. A függetlenségre, az önálló életre vágyunk, amit nem tartanak kordában sem isteni törvények, sem földi korlátok, sem emberi rendelkezések, erkölcsi elvárások. Azonban bizonytalan, ingoványos az a talaj amire lépünk, mert nélküled elveszítjük a tájékozódás lehetőségét, nincs támaszunk és nagyon hamar felismerjük gyengeségünket a bűnnel szemben is. Megfáradva, csalódottan, kisemmizve, tékozló fiakként térünk vissza tehozzád. A te atyai irgalmadba és szeretetedben bízva kérünk…

Hallgass meg, irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk!

Kegyelmi ige:

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetett.” (Lk 19, 10)

Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!

Epistola: 1Timótheus 1, 12 – 17.

Evangélium: Lukács evangéliuma 15, 11 – 32. (A tékozló fiú)

Az igehirdetés alapigéje: 2Mózes 17, 1 – 7.

„Ezután útnak indult Izráel fiainak egész közössége a Szín-pusztából, és ment táborhelyről táborhelyre az ÚR parancsa szerint. Tábort ütöttek Refídímben, de nem volt ivóvize a népnek. 2 A nép ismét perbe szállt Mózessel, és azt mondta: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! Mózes pedig így felelt nekik: Miért szálltok perbe velem? Miért kísértitek az URat? 3 De a nép szomjazott a vízre, ezért tovább zúgolódott a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Azért hoztál föl bennünket Egyiptomból, hogy most szomjúsággal ölj meg minket gyermekeinkkel és jószágunkkal együtt?! 4 Ekkor segítségért kiáltott Mózes az ÚRhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! 5 De az ÚR így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül, vedd kezedbe botodat is, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! 6 Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. Mózes így cselekedett Izráel vénei előtt. 7 Azután elnevezte azt a helyet Masszának és Meríbának, Izráel fiainak a perlekedése miatt, mert így kísértették az URat: Közöttünk van-e az ÚR vagy sem?”