Introitus: Zsoltár 46, 2 – 4. 9 – 12.
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. 3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe; 4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. 9 Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. 10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el. 11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld. 12 A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk.”
Dicsőség az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek!
Bűnvalló imádság:
Mindenható Istenünk, szerető Atyánk!
Életünkben sokszor kergetünk hiú ábrándokat, megtapasztaltjuk az illúziók magával ragadó, de amúgy kiábrándító, képmutató és keserű világát. Túl sokszor tékozoljuk el értékes időnket hiábavaló kincsek hajszolására, legtöbbször vakvágányokon bukdácsolunk és játsszuk esetlen, olcsó szerepeinket. Túl sok erőt, odafigyelést és energiát pazarolunk minderre és teljes meggyőződéssel gondoljuk, hogy felépített életünk biztos, szilárd alapokon nyugszik. De mikor minden egyszeriben megváltozik és meginog létünk alapja, vagy zsákutcába kerül, akkor elkeseredünk, magunkba roskadunk és egyre messzebbre sodródunk Tőled és egymástól. Megfásultan tekintünk kapcsolatainkra, hűtlenné válnak bennünk a szavak, a Veled való közösség is rutinná vagy semmitmondó, üres szertartássá változik. Megállunk előtted ma is Istenünk, mert érezzük, hogy szükségünk van a mennyország tisztaságára, szükségünk van a Te szentségedre és arra, hogy Lelked átjárja egész bensőnket, szívünket, zsigereinket, hogy ezáltal megváltozzunk. Szükségünk van a változás mindent megújító szelére, annak erejére és kérünk add nekünk a Tőled jövő égi tüzet, hogy az megtisztítson és lángra lobbantsa fagyos, meghasonlott lelkünket.
Hallgass meg, irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk!
Kegyelmi ige:
„Áldott legyen az Úr neve örökkön örökké, mert övé a bölcsesség és az erő.” (Dán 2 ,20)
Mert úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!
Epistola: 1 Péter 2, 2 – 10.
Evangélium: Márk evangéliuma 11, 15 – 19. (Jézus megtisztítja a templomot)
Az igehirdetés alapigéje: Haggeus 1, 1- 4. 2, 1 – 4. 15 – 19.
„Így szól a Seregek URa: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az ÚR háza újjáépítésének ideje. 3 Az ÚR igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: 4 Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?
A hetedik hónap huszonegyedik napján így szólt az ÚR igéje Haggeus próféta által: 2 Beszélj Zerubbábellel, Sealtiél fiával, Júda helytartójával és Jósua főpappal, Jócádák fiával, meg a megmaradt néppel, és kérdezd meg tőlük: 3 Ki van köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit sem ér ahhoz képest? 4 Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az ÚR. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az ÚR -, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura.
15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az ÚR templomában! 16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. 17 Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám – így szól az ÚR. 18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva áldást adok.”