„Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszítottál magadtól. De te meghallgattad könyörgő szavamat, amikor hozzád kiáltottam segítségért.” (Zsoltár 31,23)
„Egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! Többen is rászóltak, hogy hallgasson… Jézus megállt és ezt mondta: Hívjátok ide!” (Márk 10,46 – 49)
„Az éberség intenzív érzékenység, amely nemcsak az érzékeké és a léleké, hanem az intellektusé, az ösztöné, a szellemé is. A legmagasabb éberség azonban: a legintenzívebb érzékenység ennél több. Isten ébersége nem érzéki és nem lelki és nem szellemi, hanem ez: szeretet. Lao- ce mondja: “Akit az ég meg akar óvni, azt szeretettel őrizteti.” Isten a világot szeretettel óvja és szeretettel őrzi. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.
Az Olajfák hegyén, amikor az Úr imádkozni vonult, így szólt: „Virrasszatok és imádkozzatok”. S mikor visszatért, a tanítványok aludtak.
Aki, mint a tanítványok, alszik, az nemcsak álmos, hanem az nem is tud semmit és nem is lát semmit. Az vak és tudatlan; mert tudás–látás–éberség összefügg úgy, hogy az éberség minden látás és tudás feltétele. Aki pedig vak és tudatlan, az bizonytalan és ingatag és gyáva és áruló.
Aki vak és tudatlan és kába, és akit az álmosság démona megtéveszt, azt hiszi, hogy az ő ideje még nem érkezett el, egész életét átalussza érzékeinek és képzeletének álomképei között. A földi életnek végzetes lehetősége, hogy az ember benne tökéletesen elalszik.
Az éberség az ember természetfölötti érzékenysége, amely néz és lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen.”
(Hamvas Béla: Scientia Sacra)
