Szeretjük ezt a világot és sok minden van, amit szeretünk benne, sok olyan érzés ami hozzá köt és ezer szállal fogva tart. Szeretnénk minél több időt itt eltölteni és a pillanatokat kihasználni. Mégis ott van egy szorongató érzés, amitől nem tudunk szabadulni, éspedig az, hogy emberi életünk a végesség alá vettetett. Többször megéreztük, hogy mennyire törékeny, múlandó teremtményeid vagyunk. Ha nem is akarjuk tudomásul venni, hogy földi életünk egy röpke pillanat csupán, valakitől mindig búcsút veszünk, valakinek el kell engednünk a kezét, valakit fel kell készítenünk és el kell kísérnünk utolsó földi útjára. Ez ébreszt rá bennünket arra, hogy nekünk is egyszer majd mennünk kell, el kell szakadnunk mindattól, amit szerettünk, amihez ragaszkodtunk, ami széppé tette világunkat. Félünk Istenünk a haláltól, az ismeretlentől, attól, hogy mindent itt kell hagynunk és nem vagyunk eléggé felkészülve. Ezért kiálltunk Hozzád! Kérünk téged nézd el kétségbeesésünket és mutasd meg ezen az ünnepen is azt, hogy van egy szép új világ, amit a Te szent Fiad feltámadása hozott el nekünk. Szabadíts meg a nyomasztó gondolatainktól és adj elég hitet ahhoz, hogy az örök élet valódi reménység legyen lelkünkben. Te vagy a mi szabadítónk! Te vagy a mi kősziklánk!