“Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldúrja a földet és megtalálja, tegyük inkább a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb és legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb utóbb megmássza a hegyeket, hanem tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.” (Buddhista tanmese)
Isten és az Ő ereje bennem lakik, csak jól elrejtettem és nem találom. Ő életemnek alapja, kősziklája, csak nem veszem észre, mert meg vagyok győződve, hogy a biztos alapot én magam építettem. Ő a tenyerén hordoz, hogy megvédjen minden bajtól és gonosztól, de én csak magammal vagyok elfoglalva. Szent Fiának áldozata által bevisz a mennyek országába, de én azt gondolom, hogy odáig saját erőmből jutottam el.
Légy a segítségemre Uram, hogy naponta észrevegyem a Te szereteted!

“Egy napon miután uralmunk alá hajtottuk a szelet, a hullámokat, az árapályt, és a gravitációt, talán hasznosíthatnánk a szeretet energiáit is. Akkor a világtörténelem során másodszor, az ember újra felfedezi majd a tüzet.” (Pierre Teilhard de Chardin)