„Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük? A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!” (Zsoltár 115, 2 – 3)
„Isten láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva.” (Róma 1, 20)
Bocsáss meg Istenem, hogy ajkamról legtöbbször csupán a vád hangzik el: hol vagy Te a járvány idején, hol vagy a betegágyak szenvedésében, hol vagy az orvosok és segítők küszködésében, hol vagy a koporsók melletti némán pergő könnyekben, hol vagy a negatív számadatokban, hol vagy a zsákutcába került életekben, hol vagy a pazarlás és mértéktelenség fékevesztett pörgésében, hol vagy a bennem lüktető fájdalmas hiányban?
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?
Kérlek, nézd el gyengeségemet, hitetlenségemet és azt, hogy igazságtalanul vádollak. Mutasd meg isteni hatalmadat, amely a teremtés óta velünk van, hogy rádöbbenjek, nem Te hiányzol az életből, hanem én vagyok képtelen meglátni Téged a mindennapokban.
